2023. február 10. - Megjelent Pokornyi Zsanett és Barczikay Tamás tanulmánya a Politikatudományi Szemlében

Megjelent Pokornyi Zsanett és Barczikay Tamás VÁLSÁGKOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIÁK A MAGYAR KÖZPOLITIKA-ALKOTÁSBAN Miniszterelnöki beszédek a koronavírus első két évében c. tanulmánya a Politikatudományi Szemlében. 

A tanulmány Orbán Viktor miniszterelnök válságkommunikációs stratégiáit vizsgálja a koronavírus első két évében. A szerzők a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország! című műsorban elhangzott péntek reggeli interjúk, valamint a parlamenti felszólalások alapján a kommunikáció közpolitikai tartalmát, illetve a kiemelt ügyek kiválasztási logikáját is vizsgálják. Eredményeik alapján ugyanis a pandémia idején elhangzott beszédek már nem elsősorban a kormány napirendjéről érkező közpolitikai prioritások kiemelésére szolgáltak, sokkal inkább a koronavírusra adott kormányzati válaszok bemutatásának váltak kiemelt fóru- maivá. A kormány más közpolitikákhoz kapcsolódó preferenciái emiatt a miniszterelnöki beszédekben háttérbe kerültek, szerepük azonban továbbra sem volt elhanyagolható. Számításaik ugyanis arra utalnak, hogy a kormányfő a súlyosbodó járványhelyzet idején gyakorta fordult más szakpolitikákkal összefüggő kérdések, különösképp az Európai Unióval kapcsolatos ügyek felé válságkommunikációjának felépítése során.

A tanulmány az alábbi linken érhető el.