2017. szeptember 28-án Frank Baumgartner, a University of North Carolina professzora az MTA TK Politikatudományi Intézetébe látogatott.
Az intézetben működő Comparative Agendas Projekt (CAP) szervezésében "The Comparative Agendas Project: Building a Community of Scholars Assessing Links between Politics and Policy" címmel tartott előadást kollégáinknak. Baumgartner nevéhez számos nemzetközileg elismert, közpolitikával foglalkozó könyv, valamint tanulmány fűződik, melynek köszönhetően mára a tudományterület meghatározó alakjává vált. A Bryan Jonessal közösen alapított Comapartive Agendas Projekt (http://www.comparativeagendas.net/) pedig az egyik legjelentősebb nemzetközi kutatóhálózatot tudhatja magáénak a politikatudomány területén. Az Egyesült Államok, valamint a napjainkra már oszlopos tagoknak számító európai országok mellett ázsiai, valamint dél-amerikai kutatócsoportok csatlakozása is kilátásba került. Mint a professzor elmondta, a CAP kiemelt célja a projektben szereplő országok közötti együttműködés megerősítése, elősegítve ezzel átfogó, akár kontinens-szintű összehasonlító elemzések elkészítését is.
A Politikatudományi Intézetben tartott előadásában a projekt főbb elemeiről és céljairól is beszélt. Többek között a Bryan Jonessal közösen írt, 2015-ben megjelent könyvét (Politics of information) is bemutatta, melyben az információ politikaformáló erejét helyezik középpontba. A projekt alaptételét röviden úgy határozta meg, hogy a CAP mindent vizsgál, ami a kormány munkájához kapcsolódik. Mint megjegyezte, az ilyen összehasonlítható adatbázisok felépítéséhez minden országban egységesen használt módszerek, valamint ország-specifikus indikátorok (úgy mint a költségvetés, miniszterelnöki beszédek, média) használatára van szükség. Előadása végén kitért új, Deadly Justice elnevezésű projektjére is, melyben a halálbüntetés statisztikai portréját készítették el az Egyesült Államokban. A program második felében a CAP magyarországi kutatócsoportja (http://www.cap.tk.mta.hu) mutatta be a projekt eddigi eredményeit. Egy kötetlen beszélgetés keretein belül az elkészült adatbázisok mellett a folyamatban lévő, valamint újonnan megjelent publikációikat ismertették röviden a professzorral. A program keretében egyeztettek a CAP nemzetközi konferenciájának 2019-es budapesti megrendezéséről is.