ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ I/4157.. Interpelláció: Mi lesz a Selye hagyaték és ajándékkönyvtár sorsa? Dr. Gál Zoltán úrnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Alkotmány 27. §-a, valamint a Házszabály 90. § (1) bekezdése alapján dr. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter úrhoz a következő i n t e r p e l l á c i ó t kívánom intézni: Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországról azt szokták mondani, hogy szellemi nagyhatalom és ennek az állításnak minden alapja megvan. A világ számos kiemelkedő tudományos eredménye - a C vitamintól kezdve az atombombáig - jött létre magyar tudósok szürke állományának termékeként. Ezek sorába tartozik dr. Selye János a magyar származású orvosdoktor is. Neve elsősorban az általa kidolgozott stresszelméletről lett ismeretes. Az e tárgyban elért sikerei alapján 18 egyetem, díszdoktorává választotta, valamint 43 tudományos társulatnak tagja és számos város díszpolgára volt. Selye János munkássága során több mint negyven könyvet és 1700 szakközleményt jelentetett meg és az 1982-ben Montrealban bekövetkezett halálakor ötmillió, 80 %-ban angol nyelvű könyvből és folyóiratból álló gyűjteményt hagyott hátra, amely nagyrészt egy philadelphiai kiadó adománya. Ezt a hagyatékot az Amerikában élő Szabó Sándor a Harvard egyetem tanára vette gondjába és tőle származik a Selye-Szabó Könyvtár Alapítvány ötlete is. Az alapítvány tőkéjét amerikai és német adományból gyűjtötték össze és a könyveket Hamburgig hajóval, majd onnan 36 kamionnal 1992-ben Magyarországra szállították. Az alapítvány eredeti célja a kelet-közép európai térség tudományos fejlődésének elősegítése. Mivel ezt a célt Magyarországról is meg lehet valósítani - '92-ben legalábbis úgy látszott - az alapítvány ezt az országot, illetve Szentest választotta a könyvtár végső otthonává, ahol egy kis Harvardot szerettek volna létrehozni, és amely egy Harvard-típusú magánegyetem megindítását is lehetővé tenné. Szentes város akkori városatyái meg is ígérték, hogy a volt vármegye- házat a könyvtár elhelyezése ingyenes rendelkezésre bocsátják, amelynek különtermében Selye János személyes tárgyait, kéziratai, levelezéseit is kiállították volna. A terv azonban dugába dőlt, mert az ingyenes használatra felajánlott épület felújításra szorul, a könyveket csak a helyi laktanya üres raktárába tudták elhelyezni. Az alapítvány pénze pedig időközben elfogyott és a várakozással ellentétben magyar finanszírozási lehetőség nem jött létre. Az alapítvány csődbejutott és az épület átalakítási munkái leálltak. Kérdezem tehát a Miniszter Urat: 1. Mi lesz a Selye-hagyaték és az ajándékkönyvtár sorsa? 2. Válhat-e az időjárás és a patkányok martalékává egy 327 millió forint értékű és a tu- dományos világban is megbecsült kulturális hagyaték? 3. Lát-e lehetőséget, hogy a hányatott sorsú hagyaték állami támogatással egyenesbe jut és betöltheti azt a szerepet, amit az alapító szánt neki: a közép- kelet európai tér- ség tudományos fejlődésének elősegítését? Tisztelettel várom a válaszát. Pallag László országgyűlési képviselő FKGP Eleje Honlap